CSVM

A pénteki S-day (a Simicska coming out napja) számos dologra világított rá. Elsősorban és mindenekelőtt nyilvánosan is megdöntötte azt a hazugság-tabut, hogy független újságíró, mint olyan, létezik. Nem létezik és soha nem is létezett. A Simicska médiacsoport vezetőinek rövid közleménye az ébresztőóra hajnali csörömpölésének hatásával kell, hogy hasson a magyar média egészére.

Miért is? Az a régi és féktelen hazugság, hogy „független” az újságíró most már végképpen idejét múlt. Az újságíró nem független: ő is elmegy választani, behúzza ikszét a szívének, lelkének, politikai elképzelésének kedves PÁRT neve mögé. Ha meg nem megy el, akkor eléggé disszonáns kárhoztatni a köz szereplőit a cselekedeteikért, hiszen, módjában állt volna befolyásolni azt. Még rosszabb, hogy közülük jó néhányan mindezek ellenére véleményvezérként páváskodnak és fikáznak mindent.

Szóval ez kihúzva.

A lemondó médiavezetők nyilvánvalóvá tették, hogy irracionális kérésre (még ha az a kenyéradó gazdájuktól is jön) nem hajlandók szembeköpni magukat és azt az értékrendszert, pártszimpátiát, ne adj isten a miniszterelnök munkájához fűződő viszonyukat, amelyet több mint tíz éve képviselnek.

Rekonstruáljuk a történteket.

Simicska behívja Liszkayt, birodalmának médiaguruját, hogy mostantól nagyot fordul a kerék és a világ, kőkeményen nekimenni Orbán Viktor személyének, Orbán Viktor családjának (feleségnek, gyerekeknek, szülőknek, mindennek) és népszavás-rtlklubos lendülettel ütni-verni őket is. Liszkay meghallgatja, talán még ellenkezik is egy kicsit, majd bemegy az övéihez, elmondja Simicska kérését és azzal a lendülettel lemond előttük. A többiek meghallgatják, a többi pedig a közleményben.

A lelkiismereti okok kitétel tehát úgy értelmezendő, hogy az érintettek a jobboldali egységet választották a megosztás helyett. Tartva az egy a tábor, egy a zászló kitételt.

Holott pár hete még eszközök voltak Lajos kezében, aki Szikszai hírtévés górén keresztül üzengetett a Népszavában, hogy őket bizony az Orbán-kormány ellenségként kezeli. Szikszai majd hamut szór magára és elmondja, hogy gazdája utasítására tette. Jó. A pénteki cselekedete felülírja ezt az eltévelyedését.

De miért is a Népszavában üzent Orbánéknak?

Simicska és az MSZP-s pártlap között régi szerelem ez. Tulajdonképpen Lajos tartott életben az egykori szocdem faliújságot, bár 2012-ben még azzal a nem titkolt szándékkal, hogy tessenek nem cseszegetni a szeretett Közgépet. Nem is csesztették, ám a szerkesztőket meg a szocik kezdték el csesztetni, hogy na, de hát ilyet, az Orbán-cimbi reklámoz a „mi” lapunkban! De lóvét, azt bizony nem adtak, és mivel az ember pénzből él – és a ballibeknél az elvek helyett (szemben Liszkayék döntésével) a lóvé a legnagyobb úr –, így Lajos egyre mélyebb bebocsátást nyert az Orbán-ellenes sajtó baloldali boszorkánykonyhájába.

Hálából lélegeztető gépen tartotta-tartja a lapot.

Viszonthálából Németh Péter főszerkesztő ízléses című publicisztikájában Lajosunk életéért aggódik (Na, de Péter! Lajos felborul szánkózás közben egy labanc buckán és akkor az már egy Orbán által megrendelt merénylet? Ne vicceljünk már!) Összenőtt, ami összetartozott. Simicska és a Népszava. Érdekfrigy?

Első ránézésre az. Mert mi is történt csütörtökön és pénteken. Lajos rájött, hogy nem folytathatja a kormány támadását az RTL Klubon keresztül. És nem folytathatja háttéregyezkedéseit sem az RTL Klubbal. Pedig ezért a bizniszért sok mindent tett. A csatorna hírműsorának ő szolgáltatott muníciót. Azaz nem őt támadták hátba médiamunkásai, hanem ő támadta hátba a kormányt. S nem csak a kormányt, hanem az úgynevezett jobboldal politikai és értékközösségét. A vélelmezett megállapodás (kormány-RTL) ezt az eszközt vette ki a kezéből. Éktelenül felbőszült és magához rendelte évtizedes Sanchoját, Liszkayt, aki aztán beintett dúvad elképzeléseinek. Ekkor Lajos kinyilatkoztatott a Németh-csicskásának a totális médiaháborúról ekképpen.

És maga elé vette a viszkisüveget, amely – akkor – még nem volt üres. Fodor Gábor is úgy fogalmazott a szombati Népszabadságban, hogy emlékei szerint Lajosunk „gyakran került illuminált állapotba”. Gyakran és akkor nem nagyon tudta kordában tartani mondatait. Az Átlátszó felvételén is jól hallatszik, hogy Lajos akkor kezdett trágár szavakkal összevissza beszélni, amikor már nem volt szomjas.

Ne szépítsük: Simicska Lajos bebaszott, mint az albán szamár és felvette a telefont.

Ez több mint bűn, ez hiba. Nem az a baj, hogy vedel – ilyen sokunkkal előfordulhat(ott) egy-egy gyengébb pillanatunkban –, hanem, hogy senki nem volt a környezetében, aki azt mondta volna: ne vedd fel! Vagy legalább eltette volna a telefont. Nem tették, felvette. Így aztán egy sajtó- és politika történeti ámokfutás vette kezdetét egy pénzéhes, kapzsi, elvtelen, részeg oligarcha részéről. Egyetlen hóbortos, indulatos irány motiválta: megosztani, szétverni a jobboldalt, saját mamelukjait megfélemlíteni, nyomást gyakorolni mindenre és mindenkire.

Ebből aztán az lett, hogy a bódultság önsorsrontást okozott. Liszkay (aki mindent Lajosnak köszönhetett) lefalcolt csapatával, mert a jobboldalt és a kormányfőt nem támadják hátba. A Hír tévét, amely Lajos elméjében az RTL Klub Híradóját lesz hivatott a közeljövőben helyettesíteni szakmailag ellehetetlenítette. Eddig sem volt egyszerű levakarni a Fidesz házi tévéje stigmát (nem is sikerült), de azért csak bementek túloldali közszereplők, politikusok, művészek, újságírók vendégnek. Most milyen helyzetbe kerültek szerencsétlen szerkesztők? Bemutatkoznak, elmondják, hogy a Hír tévétől keresik a delikvenst, aki visszakérdez: „a Simicska tévétől? Oda nem megyek”.

És szépen lassan elfogynak a megszólalók és velük a tartalom. Aztán lehet majd részegen üvöltözni szerencsétlen kollégákkal, de erről bizony nem ők tehetnek.

Erről az az ember tehet, aki részegen felvette a telefont és szét akarta verni a jobboldalt.

Erről az az ember tehet, akiről az S-day alkalmából kiderült: az Orbán-kormányt ért baloldali támadások mögött 2014 áprilisa óta ő áll.

Erről az az ember tehet, aki egység helyett megosztottságot akart.

Erről az az ember tehet, aki most részegen, vagy józanul, de a saját kardjába dől(t).

Ennek az S-daynek egy haszna van: a magyar sajtó Dorottya napja óta már nem lehet olyan, mint előtte volt. Vége a független újságírós mítosznak és vége annak a sajátos versenynek, hogy csúnya szavak leírásában, kimondásában meddig lehet elmenni.

Sajna, kollégák, ezt a versenyt egy részeg oligarcha utcahosszal nyerte.

Itt az ideje a tárgyilagos, új nyelvezetű magyar sajtó létrehozásának. Felelőtlen káromkodások nélkül. 

Az ember azt hinné, hogy egy még oly’ aktív figurának, mint Slavko Linic is elegendő egy életre a folyamatos konspirálás, tárgyalás, egyeztetés – és a finom fogalmazás végett: a speciális „koordinálás” – a rijekai piac, az INA-OMV, az INA-MOL, a Dioki, a Dina ügyes-bajos dolgaiban az ügyészséggel, a bankvezérekkel, a kormánnyal, különböző helyszíneken (jachton, étteremben, szállodai hallban, nyilvános vécében, et cetera) – de nem.

Ivica Racan kormányának miniszterelnök-helyetteseként a Daimler-ügyben is érintett volt derék emberünk. Közbelépése állítólag döntő jelentőségű volt a tekintetben, hogy a kormány és a belügyminisztérium aláírta a szerződést 210 tűzoltóautó beszerzéséről a Daimlerrel. A szerződés 85 millió euróról szólt. A döntés, hogy a szerződést a Daimlerrel, és annak társvállalatával, az ozalji IM Metallal aláírják, azt követően született meg, hogy az eredeti, meghívásos tenderkiírást törölték. Az aláírásról egy zárt kormányülésen határoztak 2003 októberében, a parlamenti választások előestéjén. A Daimler képes volt úgy megkötni ezt a szerződést Horvátországban, hogy jóval drágább ajánlatot tett, mint a versenytársak. Hátszél nélkül ez vajon miként lehetséges? Az amerikai vállalat menedzsmentje 2010-ben egy amerikai törvényszék előtti meghallgatáson bevallotta, hogy úgy sikerült a szerződést nyélbe ütni, hogy 22 európai országban vesztegettek meg tisztviselőiket, így Horvátországban is. A Daimler saját bevallása szerint 3,02 millió euró megvesztegetési összeget fizetett ki az IM Metalon keresztül, ezen felül még 1,6 millió eurót amerikai vállalatokon keresztül.

2011-ben a rendőrség letartóztatta a HS Produkt tulajdonosait, Marko Vukovic-ot és Ivan Zabcic-et, valamint Tomica Godec mérnököt azzal a gyanúval, hogy 250 millió dollárt (!) fogadtak el a Daimlertől, amit magánszámlájukra utaltak, amit azután a rendőrségi nyomozati anyagok szerint arra használtak, hogy magánszemélyként ingatlanokat és irodákat vásároljanak fel Karlovac térségében, majd ezeket lízingbe bocsájtsák olyan cégeknek, amelyeknek nem ők voltak a tulajdonosai. A felvett összeget soha nem fizették vissza.

Tomica Godec-et 1,6 millió dollár elfogadásával vádolták meg. Az összeg a Daimlertől az USA-ban bejegyzett konzultáns cége számlájára érkezett be, annak ellenére, hogy a Daimlernek soha semmilyen tanácsadást nem nyújtott.

A rendőrségnek alapos volt a gyanúja, hogy az IM Metal/HS Produkt három társtulajdonosa a pénzmosás bűntényét követte el, de semmilyen eljárás nem indult ellenük mind a mai napig. Éppen ellenkezőleg, a fegyvergyártással foglalkozó HS Produkt máig is jó viszonyt ápol az SDP-vel, amelynek két minisztere, a honvédelmi és a belügyminiszter, Ante Kotromanovic és Rajko Ostojic a cég termékét éppen most reklámozza világszerte.

És a tűzoltó autókról egy árva szó nem esik… Vajon miért?

A Daimler vallomástételét követően számos érintett ország indított vizsgálatot a kérdéses szerződés ügyében. Ezek közül Lettországban még politikai tisztségviselők is a képbe kerültek. Horvátországban a vizsgálat még zajlik, és majdnem biztos, hogy a politikusok személyét, akik kenőpénzt fogadtak el a Daimlertől 2003-ban a kormánnyal kötött szerződés ügyében, soha nem fogják felfedni. Slavko Linic, akinek nevét akkoriban a leggyakrabban kapcsolták össze a Daimler botránnyal, minden vádat tagad és vulgárisan az újságírók fejéhez vágja: „Horvátországban mindenki lehugyozhatja Slavko Linicet!”

Ez nem biztos, az azonban igen, hogy Mirja Tomas, aki hosszú időn át a Jadranski pomorski servis (JPS) tulajdonosának, Ante Maras-nak a titkárnője volt, nemrég beszélt az index.hr-nek Slavko Linic állítólagos megvesztegetéséről a JPS privatizációja kapcsán. Ugyanezt elmondta több alkalommal a rijekai rendőrségnek is. Annak ellenére, hogy a rendőrség és az államügyész szerint Mirja Tomas egy potenciális főtanú magas rangú tisztviselők megvesztegetési ügyében, tanúvallomását nem vették jegyzőkönyvbe mind a mai napig. (Jezicét a Sanader-ügyben ellenben igen…)

De valójában lehet-e egyáltalán Rijekában és Horvátországban vizsgálatot folytatni azokban az esetekben, amelyek a jelenlegi pénzügyminiszterhez, Slavko Linichez kötődnek? Sokkal népszerűbb a pártjában és a nép szemében is, mint pártbeli főnöke, Milanovic. Ki akadályozhatná meg őt abban, hogy egy napon – akár nemsokára – átvegye Milanovic helyét? Erről spekulál a horvát média.

Azaz déli szomszédunk kormányának belharca, a renegát (Linic) és a haladó (Milanovic) ütközete bújik meg a Hernádi-ellenes kirakatakciók hátterében. Meg az, hogy Linic barátjának, Jezicnek ne kelljen sittre vonulnia.

2013. augusztus elsején az index.hr a következőket írja Linicet megvesztegetéssel vádolják a JPS privatizációja kapcsán című cikkében:

 „2002-ben Slavko Linic egy nagyobb megvesztegetési összeget kapott annak érdekében, hogy az általa preferált cég átvehesse a Jadranski pomorski servis (JPS) privatizációs eljárását, állítja Mirja Tomas, a JPS Ante Maras tulajdonosának és igazgatójának volt titkárnője. Állítása szerint volt cége – egy offshore cégen keresztül – kifizetett egy összeget, amely most Linic birtokában van. A JSP-t 1989-ben alapították, mint állami tulajdonú és az INA által birtokolt részvénytársaságot. A cég teljes privatizációja 2001-ben zajlott le, amikor sokak szerint igen ellentmondásos körülmények között az INA úgy döntött, hogy eladja a JPS részvényeit a Maras cégnek. Amellett, hogy az INA megvált a részvényeitől, megengedte, hogy az új cég vegye át az adriai olajszállítást. A privatizáció idején Linic miniszterelnök-helyettes volt, és az INA Felügyelő Tanácsának az elnöke. Mirja Tomas szerint nem mindenki köthetett volna ilyen üzletet, csak kizárólag Linic kiválasztottja, a Maras. Azt is állítja, hogy 25 000 amerikai dollárt t fizettek ki Jasminko Umicevicnek, aki az INA-t képviselte. A rendőrség az ügyben 2002 novemberében vizsgálatot indított. a rendelkezésre álló információk szerint a vizsgálat még nem zárult le. Az USKOS (horvát Főállamügyészi Hivatal) nem kommentálja ezt a folyamatban lévő ügyet”.

És ki volt akkor az INA Felügyelő Tanácsának elnöke?

Nem fogják kitalálni: Slavko Linic.

Térjünk vissza Linichez. Miután a Dioki csődközeli helyzetbe került, Slavko barátunk pénzügyminiszterként személyesen szállt be a cég megmentéséért folyó küzdelembe, arra utasítva az adóhivatalt, hogy írjon le milliókat (!) a Dioki állam felé fennálló tartozásából. Állítólag ez bevett szokás volt, az adóhivatal számos esetben alkalmazta ezt a módszert az államnak tartozókkal szemben. Azért kíváncsiak lennénk arra, hogy az uniós tagságba is belefér-e egy ilyen „telefonon majd megmondom mi a tuti” – eljárás…?

Linic ezt követően bejelentette, hogy valószínűleg elő-csődeljárásra kerül sor a vállalatnál. És jött is a Vecernji list cikke 2012. július 17-én Találtak stratégiai partnert a Dinának, a Dioki bankcsődöt jelentett címmel.

  „A svájci energiavállalat, az United Energy lesz a stratégiai befektető a Dina Petrokemijába. Ezt hivatalosan tegnap hozták nyilvánosságra a kormány képviselői és a Dioki szakszervezet közötti találkozót követően. Ez a megállapodást lehetőséget nyújt a termelés újrakezdéséhez a Krk-szigeten, és az elmaradt fizetések rendezésére is. Az első miniszterelnök-helyettes, Radimir Cacic szerint a svájci vállalat belegyezett abba, hogy a dolgozók követelésére kifizessen 5 millió eurót, valamint további 15 milliót a termelés beindítására és egyéb költségekre, amelyekre szükség van a Dina Petrokemija újraindításához. Ezt követően az anyavállalatot – a Dioki csoportot – bankcsőd-eljárás keretében átalakítják. Slavko Linic pénzügyminiszter elmondta, hogy a kormány garanciát nyújtott a stratégiai partner számára arra, hogy bekapcsolódhat a Dioki és a hitelezők közötti kapcsolatok helyreállításának folyamatába”.

De a dolog nem annyira flott, mint amilyennek látszik, erről tanúskodik a Jutarnji list egy héttel későbbi írása: UEC még mindig nem fizette ki az 5 millió eurót a Dina-nak.

 „A United Energy Commodities svájci cég még mindig nem fizette ki az 5 millió eurót a Dina Petrokemija-nak. Annak ellenére, hogy Slavko Linic pénzügyminiszter azt mondta, hogy kedd a legkésőbbi határidő, , amire a pénz megérkezik, a Dina még mindig nem igazolta vissza, hogy a tranzakció megtörtént. Predrag Mihaljevic szakszervezeti vezető azt mondja, a vállalat vezetése úgy tájékoztatta: a pénz átutalásának technikai nehézségei vannak, mivel a Dioki számlája be van fagyasztva, így külön engedély szükséges ahhoz, hogy az összeget közvetlenül a Dina számlájára utalják. Meg van győződve róla, hogy a svájci partner megoldja a kérdést, és kifizeti az 5 millió eurót a munkások elmaradt fizetésének fedezésére, és még további 15 milliót, ami a termelés újraindításhoz szükséges. Mihaljevic nem örül annak, ahogy a média az UEC-ről beszél, és annak a spekulációnak sem, hogy az UEC mögött Robert Jezic áll. Meg van győződve róla, hogy a Dina örökre elvész, ha nem indul be a termelés egy hónapon belül”.

Szóval Slavko és Robert újra egy cikkbe került… Mindezek tetejében kiderült (Dubrovacki list, 2012. július 23.), hogy a horvát energiaszolgáltató, A HEP elutasítja Linic tervét a Dina megmentésére. A cikk szerint „sokan újabb összecsapást látnak ebben Linic és a miniszterelnök-helyettes Cacic között”.

Érdemes azért itt egy pillanatra lassítani.

Miért fontos ennyire ez a Dioki? Egyfelől azért, mert a legnagyobb munkáltató volt Rijeka térségében, ott, ahol Linic a pártfőnök, az erős ember. Az a Linic, aki az INA privatizációjánál még az ajánlati borítékok felbontása és a döntés után (!) is a vesztes OMV mellett lobbizott, a MOL-lal történő aláírás előtti éjszaka új ajánlatot faxoltatott az osztrákokkal (amelyben az OMV mindent megad, amit a MOL ígért), de hiába. Ezért kellett anno Medgyessy miniszterelnöknek és Hernádi MOL-vezérnek sebtiben Zágrábba utaznia a szerződés aláírására. Az előzményekből az is egyértelműen kiderül, hogy az INA nem a rút MOL bosszúja, hanem a Dioki többszáz millió kunás tartozásai miatt nem szállított gázt a cégnek.

De ez a United Energy Commodities svájci cég is érdekes. 5 millió euró. Még az energiaszektorban sem elhanyagolható tétel. Ezért 10 százaléknyi részesedést szereztek volna a Diokiban. Fennmarad a kérdés: a „maradék” 90 százalék kié?

Ez el is hangzott 2012 novemberében Jezic meghallgatásán a Sanader-ügyben. S mit mondott erre Justitia szolgája, a horvát bíró?

Azt, hogy „irreleváns a kérdés”.

Pedig nem az. És arra sem kérdez rá senki a mai napig, hogy akkor mégis miből és hogyan működött a rendszer, hiszen Linic őrült és fékeveszett telefonálgatásai a bankvezéreknek sikertelenek voltak. Hiába kérte őket, hogy adjanak pénzt – nem adtak.

És itt jönnek képbe a törökök, akik 5 millió euróból rendezték a dolgozók bérét. Miután a Caliskan csoport megkísérelte átvenni a Diokit, a média arról számolt be, hogy Linic régi barátját, Jezic-et szeretné megmenteni, és nem a Dioki munkahelyeit. A Caliskan a Dioki akvizícióját hitelből finanszírozta, amelyhez a horvát kormány biztosított garanciát, amit csak azt követően aktiváltak, miután a Caliskan kiszállt az üzletből.

Sokat nem kellett várni, 2013. január 14-én már arról cikkezik a Novi list, hogy A török befektető feladta a termelés beindítására tett erőfeszítéseket a Dinánál. Így a horvát költségvetés elveszített 5 millió eurót, a Dioki meg a vásárlóját. Linic a nagyvállalatok és a barátai esetében mindig a kivételezés stratégiáját alkalmazta, miközben hintette az olcsó demagógiát a munkahelyek megőrzéséről, és ezt lehetett részéről tapasztalni végig a csődeljárás során is.

De Linic ravasz és nagy játékos. Ha telefonjai nem érnek célba, akkor belebeszél minden eléje dugott mikrofonba. Márpedig azt dugják, hiszen a helyi Torgyán-Szanyi beszólások mindig esélyesek Slavko barátunk közszerepléseinél. Még akkor is, ha azzal nagyon komolyan sért üzleti, és közvetve-közvetlenül állami (költségvetési) érdekeket. A Linic profitál Cacic lemondásából című cikkében a Vecernji list 2012. november 16-án – a Sanader-tárgyalás közepén… - ezt írja.

 „Slavko Linic pénzügyminiszter kétségkívül az az ember a kormányban, akinek a befolyása és hatalma megerősödik Cacic távozásával. A kezdetektől fogva Linic mindig Cacic és politikai tevékenységének ellenfele volt. Ő volt a miniszterek közül az egyetlen, akinek elegendő ereje és elkötelezettsége volt, hogy konfrontálódjon Cacic-kal. Az első összecsapásuk a Dioki ügyben volt – míg Cacic azért harcolt, hogy bankcsődön keresztül alakítsák át a vállalatot, Linic ezt határozottan ellenezte, és aktívan bekapcsolódott a tárgyalások menetébe. Attól a pillanattól fogva, hogy kinevezték miniszternek, Linic hevesen kritizálta, ahogy a MOL vezette az INA-t, és igen elkeseredett attól, hogy Cacic szinte napi szinten kommunikált a MOL képviselőivel. Ezeket a nézeteltéréseket nem lehetett elfedni. Amikor Linic megtámadta a MOL-t gyenge befektetései miatt, másnap Cacic úgy nyilatkozott, hogy a vállalat stabil és aktív a befektetések területén. Ugyanakkor a két miniszter nyilvánosan tagadott minden köztük fennálló nézetkülönbséget. A további összecsapás magyar parancsra szűnt meg. Linic úgy kommentálta Cacic távozását: senki sem nélkülözhetetlen”.

Az Aktual tavaly december 12-én e politikai belharc kapcsán (A Dioki számára nincs megoldási megállapodás / Összetűzés a HNS és a SDP között) úgy fogalmaz, hogy a HNS szerint „lenne olcsóbb megoldás is, amely nem nyújtana segítséget Robert Jezic cégeinek, valamint a titokzatos török befektetőnek. Ezen túlmenően Radimir Cacic meg van róla győződve, hogy Linic azért kezdte el nyilvánosan támadni a MOL-t, hogy megvédje őt (Jezicet – a szerző) attól, hogy le kelljen töltenie a börtönbüntetését Horvátországban. Cacic úgy gondolja, hogy Linic azt szeretné, ha az állam visszavenné a felügyeletet az INA felett, és ő maga lenne az INA elnöke. Milanovic miniszterelnök nem nézi jó szemmel, hogy Linic támadja a MOL-t, de kérdés, hogy milyen pozíciót foglalna el, amennyiben a HNS elkezdené kritizálni Linic-et azért, mert segíti Jezicet”.

Cacic aggódása a MOL-ért nem új keletű, hiszen négy hónappal korábban a HR1-ben úgy fogalmazott, hogy „a MOL-nak semmi köze a Diokihoz. Ez az elképzelés vad teória, a legvadabb, amit csak életemben hallottam.”

Linicnek és Jezicnek erről – még ha a valóságtól elrugaszkodottan is – más a véleménye.

Privát harc az ország és Közép-Európa kárára.

És nem csak a Dioki ügyében.

(Folytatjuk)

Slavko Linic meg Robert Jezic „Riva” nevű jachtján vitorlázott ugyanebben az időben, amint arról az index.hr beszámolt. Gordan Malic 2013. augusztus 12-én megjelent írásában így fogalmaz:

 „Linic pénzügyminisztert, akinek a neve számos botrányban szerepel, látták R. Jezic jachtján, amikor Jezic át akarta venni a Diokit 2002-ben. Ez sikerült is neki Sanader segítségével 2004-ben, ami egyet jelentett a Dioki összeomlásának megkezdődésével. Tavaly Jezic Sanader ellen vallott, mikor azt állította, hogy a MOL 5 millió eurót helyezett letétbe Sanader megkenésére egy svájci számlán és az ő feladata lett volna ezt az összeget átutalni 2010 decemberében a bíróságra, de ő eddig ezt nem tette meg.”

Na, most akkor mi van?

Hol a pénz? Ha volt egyáltalán… Vagy nem is volt?

Fény mindenesetre nem derül erre, mert a zágrábi megyei bíróságnak ugyan jogában áll ezt az összeget (már ha van) jogerősen behajtani, de csak azt követően, ha az Ivo Sanader ügyben hozott ítélet törvényerőre emelkedik. Addig viszont Jezic szabadon használhatja ezt a pénzt, arra, amire csak akarja, és általános horvát vélemény szerint ő pontosan ezt is teszi. Azaz még véletlenül sem fizeti be az összeget, amivel igazolhatná vallomását.

2012. február 9-én már a Poslovni dnevnik szerkesztőinek is szemet szúrt Jezic, és a Dioki segítséget kér az INA-tól, annak ellenére, hogy tanúként szerepel a MOL-ügyben című dolgozatban így festik le a helyzetet.

„A Dioki és az INA közötti tárgyalások Robert Jezic pozícióját tekintve, aki a Dioki tulajdonosa, és azzal vádolja a MOL-t, hogy kenőpénzt adott a volt miniszterelnöknek, Ivo Sanadernek az INA-MOL ügyben, példátlan a maga nemében. Jogi szakértők szerint nincs példa arra, hogy egy bírósági eljárás során az egymással perben álló felek arról tárgyaljanak, hogy hogyan mentsenek meg egy bajban lévő céget. A jogi szakértők Jezic esetét speciálisként határozzák meg abból a szempontból, hogy tulajdonosa a megmentésre váró Diokinak, annak a vállalatnak, amely szerződést kíván kötni az INA-val, miközben ő a főtanúja az INA-MOL ügynek. Jezic még most is úgy tekint az INA-ra, mint a Dioki zágrábi működésének megmentőjére. (…) A horvát Főállamügyészi Hivatal nem kommentálta azokat a médiaértesüléseket, amelyek szerint az ügyben a kezei meg vannak kötve a MOL vezér, Hernádi Zsolt kihallgatása miatt”.

De mi Linic cimborájának, Jezicnek a fő baja? Egy tavaly márciusi cikk szerzője szerint egykoron

„a politika játszotta a főszerepet a Dioki átruházásánál, miután az kapzsi személyek kezébe került. A politika tette lehetővé Jezic számára, hogy meggazdagodjék a cégen, még mielőtt a tulajdonosa lett volna. A Diokit később az úgynevezett „kupon privatizáció” során rabolták ki, majd átadták Jezicnek. Miután Jezic belefektetett többszáz millió kunát a két üzem modernizációjába, a krízis közepén a politikusok hatalmas csapást mértek rá, amikor megengedték az INA-nak, hogy a gáz árát 300%-kal felvigye jószerivel egyetlen éjszaka alatt”.

Na, szóval: Jezic úgy éli meg a dolgokat, hogy ő volt a MOL és Sanader közötti „postás” az INA menedzsment-jogainak megváltoztatásánál, de a hálátlanok (INA, MOL) ezt követően tönkretették vállalatát azzal, hogy megemelték a gáz árát.

Azért ez sem ennyire egyszerű. Mert mit is ír az előbb citált Poslovni dnevnik 2012. február 20-án?

„Az egykor vezető horvát ipari vállalat, a Dioki Csoport egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, ami kiderül a cég 2011-es pénzügyi beszámolójából, ami 410 millió kuna veszteséget mutat. A 2010-es mutatóval összehasonlítva ez 66%-os romlást jelent. (…) Annak ellenére, hogy a kormány erőfeszítéseket tett a megoldás érdekében, semmiféle haladás nem tapasztalható az INA-val folyó tárgyalásokat illetően. Az INA továbbra is azt állítja, hogy a Dioki semmiféle hajlandóságot nem mutat a 100 millió kuna feletti kötelezettségvállalás kérdését rendezni”.

Azaz mások besározásával igyekszik Jezic elterelni a figyelmet saját turpisságairól. Legjobb védekezés a támadás. Mindenesetre egyértelműnek tetszik, hogy a Dioki összeomlása akkor kezdődött el, amikor a Linic-cimbora átvette a vállalatot. Mindennek tetejében még felvásárolta a helyi Novi list lapot (biztos, ami biztos – sajtó neve HALLGASS!), de csak azért, hogy a kiadó pénzéből más vállalatainak nyújtson hitelt...

Ám a sajtón csak ideig-óráig lehet szájkosár, így aztán szépen lassan az is kiderült, hogy Jezic több üzletét is korrupció segítségével kötötte. És persze a baráti segítségnyújtást sem hagyta kihasználatlanul.

Erről a következő részben.

(Folytatjuk)

Örömmel látom, hogy érdekli a magyar sajtót a blogom.

Azt már kevésbé, hogy nem annak tartalmáról, hanem a megjelentetés mikéntjéről fantáziálnak.

Segítek.

Miután elkészült az első rész, megkerestem az uby.hu szerkesztőit, mert a TARTALOM miatt szükségesnek tartottam, hogy olyan portál is szerepeltesse hónapok munkájának eredményét, amely a NYILVÁNOSSÁGGAL foglalkozik és mindent lehet rá mondani csak azt nem, hogy politikailag elfogult. Az, hogy a cikkek végén ott van, hogy forrás: uby.hu esetleg lehet hiba, de a lényegen nem változtat.

Fogalmam sincs, hogy kik az uby.hu tulajdonosai (nem is érdekel, és az sem), hogy kivel mire és hogyan szerződtek, de a legkevésbé az, hogy mennyiért. Engem az érdekelt, hogy a tények ne csak egy blogban, hanem nagyobb felszínen kapjanak teret.

A KDNP-s Hernádi-mosdatás, meg úgy baromság, ahogy van.

Mitől lenne KDNP-s Aczél Endre, Ágh Attila, Andrassew Iván, Avar János, vagy éppenséggel Bächer Iván? Merthogy az uby.hu-n átvett és követett első nyolc (!) szerző között ők öten is ott vannak!

Hagyjuk már ezt a baromságot!

Vagy éppen az uby.hu és CSVM kapcsolatát basztató Átlátszó nem látja át, hogy őt is átveszi az uby.hu, ott virít a címoldalon? Az Átlátszó is KDNP-s? Akkor mit akarhat szegény CSVM…!

Szóval, kedves médiamunkások, a tényekre koncentráljatok.  Az meg benne van a blogom eddig megjelent első és második részében.

Sok sikert hozzá!

Linic miniszter maga a két lábon járó botrány – a horvát média egyöntetű képe alapján -, de történetesen a legnépszerűbb politikus Horvátországban. Valójában nem meglepő, hogy általános vélemény szerint, azzal, ha egy politikus botrányba keveredik, nem szükségszerűen jár együtt népszerűségvesztés Sukosantól Selcéig. A „botrány” szó már az 1990-es évek elejétől szorosan összekapcsolódott Linic nevével, amikor az SDP első, és hosszú ideig egyetlen iparmágnása, Linic még Rijeka főpolgármestere volt. E minőségében vett részt a Rijecke trznice (Rijekai piac) privatizációjában 1993-ban, amivel a Privatizációs Alap volt megbízva.

A Rijecke trznice igazgatójának, Marin Franolic tábornoknak sikerült magához ragadni ezt a tőkeerős vállalatot, azzal a pénzzel, amit hitelben vett fel a Rijecka banktól – a média szerint Linic erős és hathatós segítségével. Franolic történetesen az SDP parlamenti képviselője, ily módon Linic kollégája volt. A Rijekai piac – lánc-hálózatának köszönhetően – megközelítően évi 5 millió euró profitot produkált, Franolic mindemellett a hotelszakmában is sikeres befektetéseket hajtott végre Primorsko-goranska megyében. Számos szállodának és étteremnek lett a többségi tulajdonosa, amelyek összértékét ma 50 millió euróra becsülik.

A Rijecke trznice ügyének 2011-es rendőrségi vizsgálatokból kiderül, hogy Rijeka két polgármestere, Slavko Linic és Vojko Obersnel segédkeztek Franolic-nak abban, hogy kiépítse ezt a kicsinek nem nevezhető birodalmat. A rendőrség azt gyanította, hogy a rijekai polgármesteri hivatal 1993 januárjában, a Használatbavételi Törvény előírásainak ellenére nyújtott koncessziót Franolic-nak két – egymás mellett lévő – városi piacra, amelyek olyan létesítményekkel rendelkeztek, amelyek Franolic birtokában voltak már tíz éve, annak ellenére, hogy a törvény szerint a „piaci szolgáltatásokat csak önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanban lehet végezni”. Franolic üzleti karrierje ezekből a saját tulajdonú ingatlanokból indult ki, és az egyik építmény miatt indított büntetőjogi eljárást a rendőrség az államügyészségen Vojko Obersnel polgármester ellen.

Franolic a két piac bérlőjeként az adóbevallásnál nem számította be a piac fedett részének egyharmadát, és a nyitott részének ugyanekkora részét, amelyek összességében a teljes piac területének majdnem a felét (!) tették ki. A rendőrség szerint Franolic a Rijekai Főpolgármesteri Hivatal költségvetését ezzel csekély évi 80 millió kunával károsította meg. 

És itt jön képbe Slavko Linic, aki főpolgármesterként kötötte meg az első szerződést Franolic-csal, de ezt – minő meglepetés – nem lehetett bevonni az eljárásba, mert valamelyik fiókban túl hosszú ideig pihent: egészen addig, amíg büntetőjogilag el nem évült. Ugyanis amikor ez a szerződés a megyei főügyész, Doris Hrast kezébe jutott, akkor az egész Rijecke trznice ügyet fiókba rejtette két teljes évre, amíg le nem járt a büntetőjogi határidő. Eme nemes cselekedetéért Mladen Bajic országos főügyész áthelyezte őt egy másik állásba „igazolhatatlanul és lelkiismeretlenül végzett állami főügyészi tevékenység” okán.

De hiába volt az az általános vélemény, hogy Hrast-ot páros lábbal kellett volna kirúgni az állásából, mert az állami főügyészség elfektetett egy fontos aktát – újabb pofont kaptak az európai módon gondolkodók. Hrastot hamarosan kinevezték a megyei főügyészség vezető helyettesévé, és egyben a Rijecke trznice ügyet átadták az eszéki főügyészségnek, ahol további nyolc hónapot kellett várni az epilógusra. Az állami főügyészség a 2011-es parlamenti választások előestéjén hozta meg döntését, amellyel semmibe vette a rendőrség határozatát. A főügyészség szerint nem állapítható meg bűntény, ugyanis „a városi hatóságoknak, és a főügyészségnek sincs joga a bérbe adott létesítmények térfelületét vizsgálni”. (Még ugyanebben az évben az állami főügyészség vádat emelt a HAC korábbi menedzsmentje ellen, amiért túlságosan nagy összeget fizettek ki az A1 autóút egyik alagútjának kifestéséért. Úgy tűnik, az állami főügyészség vizsgálhatja egy alagút térfelületét, de egy városi piacét nem...).

Mindeközben Damir Vrhovnik (egy másik rijekai iparmágnás, aki közel állt az SDP városi vezetőihez, így Slavko Linic-hez), Franolic üzlettársa – többek között a piacbuliban – a jachtján látta vendégül Ivica Racan akkori miniszterelnököt a nyári vakációkra...

Most, hogy lassan Hernádi Zsolt MOL elnök-vezérigazgató személye fontosabb lesz, mint az egyiptomi és a szír válság, ideje lenne bepillantani a kulissza mögé is, amit a magyar sajtó – érthetetlen módon – eddig nem tett meg.

Ugyanis a dolog egyáltalán nem arról szól, hogy Hernádi adott-e euro milliókat Sanadernek, vagy sem (saját kezűleg biztos nem), ez ugyanis csak a casus belli, aminek igazság- és valóságtartalmáról SOHA nem fogunk hitelt érdemlően megbizonyosodni. Egy tagadás, egy állítás – míg a halál el nem választ.

Ahhoz, hogy képünk legyen az egész ügy hátteréről, érdemes észrevenni a business.hr 2012. június 15-i cikkét, amelyben azt olvashatjuk, hogy

„a horvát kormány tegnap lemondott közel 1 milliárd kuna profitról, ami a kormánynak járt volna. Az olajvállalat magyar partnerének elvárhatóan ugyanezt kell tennie a június 19-i közgyűlésig. Az államot az AUDIO vezetője, Mladen Pejnovic fogja képviselni. (…) Ipari tanácsadók üdvözölték a kormány döntését. Habár egy kérdésben a kabinet nem hátrál meg, és ez annak a megállapodásnak a kérdése, hogy Linic pénzügyminisztert és Cacic gazdasági minisztert beválasszák az INA Felügyelő Testületébe. Milanovic miniszterelnök tegnap ismét megerősítette, hogy Brüsszel figyelmeztetése ellenére ez meg fog történni, ugyanis fenntartja azt az álláspontját, hogy ez nem jelent összeférhetetlenséget”. 

Ugyanezen a napon a Novi list hasábjain ez jelent meg:

„a Zoran Milanovic miniszterelnökkel hat hónappal a hivatalba lépése után készült interjúban Milanovic kijelenti, hogy bízik a csapatában. Tagadja, hogy bármiféle konfliktus lenne a koalíción belül. Az INA Felügyelő Testületét érintő kérdésre azt válaszolta, hogy a miniszterek dolgoznak a megoldáson. Mint mondta, az országnak kisebbségi tulajdona van az INA-n belül, így a horvát vezetőségi tagok nem tudnak minden tőlük telhetőt megtenni az összeférhetetlenség elkerülése kérdésében, még akkor sem tudnának „ha akarnák”. (…) Ami Linic kemény megjegyzéseit illeti, az Milanovic szerint annak köszönhető, hogy nagyon szívén viseli az INA sorsát.”

És fél évvel később robbant a bomba! December 12-én az Aktual erről számolt be:

„Megjelentek az első jelek arra vonatkozóan, hogy Zoran Milanovic miniszterelnök és Slavko Linic pénzügyminiszter között egyre növekszik a feszültség, egy kormányközeli forrás szerint. A forrás azt állítja, hogy Linic egyre inkább felhívta magára a figyelmet közszerepléseivel, amiket nem egyeztetett sem az SDP vezetőivel, sem a kormány tagjaival. A beszámoló szerint Milanovic támogatja azt, amit a pénzügyminiszter tesz, de közelről figyeli a magatartását és vezetői kinevezéseit. A forrás szerint Milanovic felfigyelt rá, hogy miután Radimir Cacic kilépett a kormányból, Linic magához akarta ragadni a teljes felügyeletet az ország pénz-, és gazdasági ügyei felett. A miniszter a MOL-lal kapcsolatos legutóbbi kijelentésével is felbosszantotta a miniszterelnököt. Igen kritikusan nyilatkozott a MOL horvátországi tevékenységéről egy ideig, de

Milanovicot az bántotta leginkább, amikor Linic váratlanul kijelentéseket kezdett tenni arra vonatkozóan, hogy az Ivo Sanader elleni elsőfokú döntés kihatással lesz a MOL és a horvát kormány közötti kapcsolatokra. A miniszterelnököt számos alkalommal megkérdezték erről, de ő minden alkalommal visszautasította, hogy megjegyzést fűzzön a kérdéshez mindaddig, amíg a Sanader-ügyben a végső döntés meg nem születik. A HNS, mint koalíciós partner meg van győződve róla, hogy Linic megjegyzéseivel Cacic pozícióját kívánja megnehezíteni azzal, hogy irritálja a magyarokat. Milanovicnak az a döntése, hogy nem jelölte Linicet az INA Felügyelő Tanácsába úgy is értelmezhető, hogy limitálni kívánja Linic hatalmát”.                  

Itt van a kutya elásva.

De ki is ez a Slavko Linic, a Hernádi-ellenes támadások Richelieu-je?

Egy pártjában (SDP) népszerű és erős (üzlet)ember, Rijeka egykori főpolgármestere és az ottani privatizációk – hogyan is fogalmazzunk finoman? – koordinátora. Aki abbéli minőségében kötött véd- és dacszövetséget Robert Jezic-csel (szintén üzletember),

a Sanader-ügy koronatanújával. Lehet lassan kapiskálni a lényeget. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy Linic 2000 és 2003 között az INA Felügyelő Tanácsának elnöke is volt, motivációja többszörösen érhetővé válik.

Mert az egész a fiumei kikötőből indult. S látszólag Linic magáévá tette a magyar katonanóta első két sorát:

„Fiumei kikötőben áll egy hadihajó,
Közepében, négy sarkában nemzetiszín zászló”.

S valóban, a messze földön híres horvát hazafiság álcája mögé bújva törekszik saját érdekeit érvényesíteni.